Három és fél óráig faggatta az ellenzék a kormányt a költségvetésről
Varga Mihály pénzügyminiszter államtitkárát küldte az ellenzéki vezetésű költségvetési bizottságba, ahol a Költségvetési Tanács meghívott képviselői sem voltak jelen.
Varga Mihály pénzügyminiszter államtitkárát küldte az ellenzéki vezetésű költségvetési bizottságba, ahol a Költségvetési Tanács meghívott képviselői sem voltak jelen.
A kormány még december végéig módosít a költségvetésen, aminek az oka a háború és a brüsszeli szankciós politika.
Még három éve kezdeményeztek vizsgálatot a volt amerikai elnök ellen, azóta próbálják megkapni az adóbevallásait több évre visszamenőleg.
Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága 2019 óta próbált hozzájutni a volt elnök adópapírjaihoz.
A kormány nem kíván változtatni az adórendszeren, ám ez nem jelenti azt, hogy minden változatlan marad: a pénzügyminiszter-jelölt parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, a kisvállalkozói adón mindenképpen finomítani kell. Varga azt is megemlítette, hogyan szigorítanák az önkormányzatok gazdálkodását.
Az egészségügyre az EU helyreállítási alapjából szán forrásokat a magyar kormány – erről is beszélt a pénzügyminiszter parlamenti meghallgatásán.
Ez még több pénzt jelent az előző évi büdzséhez képest.
Húszmilliárd forinttal megemelik az MTVA támogatását, 11 milliárd jut nemzeti konzultációra.
Egy gyógyszer segít csak annak a 120 magyar betegnek, aki egy ritka izomsorvadásos betegségben szenved. De a készítmény nagyon drága. A Parlament illetékes bizottsága leszavazta a mindenkinek ingyenes gyógyszert lehetővé tevő ellenzéki javaslatot, a kormány állítólag sajátot tervez benyújtani.
Ahogy a kormánypárti képviselők előre tájékoztatták a költségvetési bizottság elnökét, Varju Lászlót, blokkolták a meghallgatás napirendre tűzését. A téma Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek finanszírozási terve lett volna.
A kormánypárti képviselők azt tervezik, hogy kedden blokkolják majd a költségvetési bizottságban Lovász László akadémiai elnök és Palkovics László miniszter meghallgatását az MTA kutatóintézeteinek finanszírozási terveiről.
A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt nem volt határozatképes az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülése, amelyen a gyermekek otthongondozási díjáról és a letelepedési kötvényprogramról tárgyaltak volna az ellenzéki képviselők.
Nem csak a kormánypárti képviselők, hanem Varga Mihály és a Magyar Államkincstár elnöke is bojkottálta az ellenzék által kezdeményezett bizottsági ülést.
Így az határozatképtelen lesz.
Az MNB-elnök szerint a költségvetési bizottság nem hívhatja be őt meghallgatásra a forint árfolyamának zuhanása ügyében, csak a fideszes vezetésű gazdasági bizottság.
Az Mfor szúrta ki, hogy a parlament Költségvetési Bizottsága egyeztetésre hívta a jegybankelnököt. Igaz, ők elég diplomatikusan fogalmaznak: "a forint tartós gyengülése" ügyében várnak tőle magyarázatot.
A fejlesztési miniszter decemberben még állította, hogy egyáltalán nem ért a pénzintézetekhez, és a lehető legjobb döntés, hogy elkerült tőle a Magyar Fejlesztési Bank. Most mégis ismét az ő felügyelete alatt van az MFB, a Budapest Bank. Sőt, a kormányfő rátestálta a takarékszövetkezeti integráció továbbfejlesztését és az agrár- és zöldbank koncepciójának kialakítását is.
Beigazolódni látszik az önkormányzatok gyanúja; a kormány több mint 27 milliárdot vonna el a településektől közvetlen támogatás-csökkentéseken keresztül, hogy fedezni tudják az iskolák totális államosításának költségeit. Palkovicsék korábban állították, az önkormányzatoknak nem kell majd fizetniük az állami működtetésbe vett iskolák után.
32,3 milliárdból működtetik jövőre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, ha a költségvetési bizottság után a parlament is elfogadja az erről szóló előterjesztést. Az MTVA-nak az ideihez hasonló összeget, 77,7 milliárd forintot szavazott meg a bizottság.
"Szégyellje magát mind a hét szívtelen Fidesz–KDNP-s bábu" – kommentálta Szabó Tímea, a PM politikusa, hogy a kormánypárti politikusok indoklás nélkül szavazták le a költségvetési bizottságban a javaslatát, amely a szegénységben élő gyerekeknek meleg ételt biztosított volna a szokatlanul hosszú téli szünetben. A Fidesz szerint Szabó Tímeának pontosan tudnia kell, hogy decemberben már nincs lehetőség a 2014-es költségvetés módosítására, ezért szavazták le a javaslatát.